Welcome

Minden, de minden, ami dió!

Dió: minden, amit tudni kell róla

Nemrég olvastam egy könyvet, aminek már a felvezetése is nagy kérdéseket vetett fel. Ha nem ismertem volna a könyv címet, eszembe se jutott volna, hogy épp a dió nagykönyvét forgatom. De hogy jutottam el odáig? Süteményreceptekkel indult, pontosabban diós sütemények receptjeivel. Az út során véletlenül rábukkantam egy cikkre arról, hogy idén a dió ára magasabb lesz a rossz körülmények és kártevők miatt. Információ információt, forrás forrást követett, mire rábukkantam erre az online is elérhető kiadványra. Először azt hittem, hogy csak a szokásos leírást találom benne. Milyen növény a diófa? Milyen egészségügyi hatásai vannak a termésének? De nem! Ebben a könyvben szó esik vásárlási tanácsokról, a csonthéjas termés feltörésének praktikus és helyes módjáról (igen, ez egy külön alfejezet), fogyasztási tanácsokról és a helyéről a vegetáriánus étkezésben. De ez nem minden! Ez csak a dióevőknek fejezet. A szerző rajtuk kívül szól még a botanikusokhoz, a gazdákhoz, a betegekhez, az iparosokhoz és művészekhez, irodalmárokhoz, sőt még a turistákhoz is. Ha erről az értékes termésről van szó, ez az írás hiánypótló és rendkívül szórakoztató. Nagyon sokat tanultunk belőle, melyek egy részét meg is osztunk veletek.

Dió: hogyan vásároljuk?

Általában hogyan vásárolunk diót? Bemegyünk az útba eső közértbe, zöldségeshez, hiper- vagy szupermarketbe, fogunk egy zacskót (műanyagot vagy szövetet) és annyit merünk bele, amennyit nem sajnálunk.  Néha azonban nem baj, ha ennél körültekintőbbek vagyunk. Például a könyv szerint lehetőség szerint olyat vegyünk, amely még héjas, így biztosak lehetünk abban, hogy nem koszos. A héj színe is nagyon beszédes. A finom és jó minőségű termés héja természetes színű, tiszta és nem penészes. És nem mellékesen: száraz. A leszedett dió szárítása a termelő feladata. Ha sáros, akkor az azt jelenti, hogy esős időben szedték. Ha nincs rendesen megszárítva az a termékhús penészedéséhez vezethet. A nem megfelelő szárításról árulkodik a héj szürkés színe is, ami szintén befolyásolja a termésbél minőségét. A feltűnően fehéres-szürkés szemek pedig többnyire léhák, üresek. Csak a végösszeget növelik a súlyukkal. A könyv szerint a túlságosabb világos, tetszetős színű héj gyanúra ad okot. Ezeket exportra kínálják, de elgondolkodtató, hogy miért nem vették ott át és került hazánk boltjainak polcaira. A legjobb, ha nagy marketek helyett termelőktől vásárolunk. Nem csak az ára, de a minősége is jobb a megbízható gazdaságokból származó termésnek. Arról nem is beszélve, hogy megérdeklődhetjük, honnan származik. Magyarországon kétfajtát, a közönségeset és fa feketét termesztik.

Ha nem héjasat veszünk, hanem már pucolt terméshúst, akkor a következőkre figyeljünk. A színe a legárulkodóbb az ilyen élelmiszernek. A természetes színe a világosbarna. Ha kicsit sötétebb, az sem baj, de lehet az ízek között különbség. Ugyanez igaz a világosabb bélre. A minőségében nincsenek különösebb eltérések. A preferált színt és ízt a helyi szokások határozzák meg. Franciaországban az elefántcsont-színű bél a kedvelt. A dióbél rossz minőségű, ha a finom héj alatt a hús opálos színű. Ez avasságra utál. A penészre is figyeljünk, amikor vásárolunk.

Dió: a héjfeltörésének mestersége

Az alcím kissé túlzó, de a könyv annyira ízesen részletezi a diótörést, hogy kedvet kaptunk pár szót említeni róla. Nyilván az író retorikáját nem fogjuk tudni imitálni, de igyekszünk mi is meghozni a kedvet hozzá. A héjak feltörése hosszú és unalmas munka és általában a nőre marad. A könyv azt tanácsolja, hogy ne sértődjünk meg ezen, hanem nyugodtan, kényelmesen lásunk neki. Nem javasolja azonban, hogy a wushao harcművészet gyakorlóinak módszere szerint, kézzel essünk neki a szemeknek. Kézzel, a gyerek fején sem ajánlott, ahogyan foggal sem a legjobb. Viszont egy erre tervezett konyhai eszközzel gyorsan túleshetünk a dolgot. És hogyan vegyük rá az Urat a házban, hogy segítsen? Csináljunk belőle erőpróbát! Esetleg játékot a gyerekek számára. Ki töri fel a legtöbbet?

Dió: ha még zöld

Ismerjünk a termés, ha barna. Nem is gondolnánk, mennyire értékes tud lenni, ha még puha, zöld és éretlen. Pedig ebben az állapotában bizony nem csak az italok alapanyaga, hanem gyógynövény is. Ezekre a célokra a Szent Iván (néhány helyen Szent János) napja előtt szedett zöld szemek a megfelelők. Egykor kapható volt még a még zöld fajtából készített befőtt, azonban mára ez már csak nosztalgia. Ha nagyon szeretnénk elkészíteni, a könyvben erre is találunk receptet. Sőt, ha nagyon szeretnénk elveszni a múlt szokásaiban, akkor még egy 17. századik pácolt zöld fajtának az elkészítésére is találunk instrukciókat. Ezek egytől-egyik nagyon izgalmas ételeknek tűnek, de manapság már nem biztos, hogy belevágnánk az elkészítésükbe. Egyszer, talán.