Welcome
furgon_pic3

A tökéletes furgon kiválasztása

Miért előnyös a furgon bérlés a vásárlás helyett?

A furgon kölcsönzés egy kiemelkedően hatékony és kedvező közlekedési mód ha hosszú útra tervez az ember vagy nagyobb dolgokat szeretne elszállítani, azonban mielőtt olcsó furgon bérlésre kerül a sor, érdemes előre felvázolni a furgonnal kapcsolatos igényeinket. A tervezett furgon bérlet első lépéseként határozzuk meg a használat célját, hiszen ez a legfontosabb szempont.
Ez arra az esetre is igaz, ha az ember vásárolni szeretne magának egy furgont. Mondhatni az több esetben sem annyira kedvező már anyagilag, mint egy furgont kibérelni a megfelelő alkalmakra, azonban bármikor kaphat az ember annak a lehetőségén, hogy beszerezzen egy saját furgont.
Ezekre a szituációkra tekintve összegyűjtöttem pár kistehergépkocsi információját, mely betekintést adhat a furgonok világába azok számára, akik szeretnének valamilyen úton s módon vezetni egy ilyen járművet a közeljövőben, hiszen fontos, hogy tudja az ember, mire is számítson.

furgon_pic2

Furgon kölcsönzési tapasztalataim

Nekem több alkalommal kellett már furgont vezetnem, kezdve azzal, hogy egy ideig egy olyan munkahelyen dolgoztam, ahol megtapasztalhattam, milyen az ilyen járművekkel való utazás. Másfelől tekintve pedig, a magánéletemben sem volt kizárt, hogy furgonnal kellett utaznom és embereken kívül még tárgyakat is elszállítanom ide és amoda is. Na meg, egy időben nagyon szerettem az országot járni és utazni, az úgy nevezett otthonom pedig egy furgon volt. Mindig ki akartam próbálni, milyen az, ha csak a mának élek a természetben, kiélvezem a tábortüzet és a nyugalmat, miközben felfedezem a vidéket, ahol élek. Ezen álmomat pedig egy furgonban valósítottam meg, így bizony sok tapasztalattal rendelkezem a furgonok kiválasztását illetően. Az első lépés természetesen a furgon kiválasztása volt, majd pedig az annak való teljes átalakítása, ennek a célnak megfelelően.
Számos kemping, parkoló vagy éppen magánterület kínál megpihenési lehetőséget azoknak, akik a járművükkel járják a vidéket és nem szeretnének szállásokkal bajlódni. Létezik olyan furgon, amelyikben beépített zuhany és toalett is található, azonban ezek hatalmas teret szakítanak ki az egyébként is limitált területből, így én gyakran olyan helyeken szálltam meg, ahol alapvető higéniai kérdéseknek eleget lehetett tenni, ha az ember egy hosszú út után le akart volna zuhanyozni.
Szóval, egy furgon nagyon sok mindenre jó, a szállításon kívül is, ha az ember enged egy kicsit a kreativitásának.
De, mindenek előtt így is és úgy is a legfontosabb dolog, a furgon megfelelő kiválasztása.

Milyen legyen a furgon?

Akármilyen céllal is bérlünk furgont járművet, fontos, hogy megbízható helyről tegyük. A jó szolgáltató megfelelően gondoskodik a műszaki állapotokról, működési engedélyekről, és karbantartásról. Biztosak lehetünk benne, hogy nem alattunk fogja felmondani a szolgálatot.

Másfelől fontos a céljainkat is figyelembe venni és annak megfelelő szempontok szerint választani. Ha például árufuvarozást vállalunk, az áru fajtája sokban befolyásolja, hogy mit várunk el. Gyógyszereket, ételeket, virágokat bizony hűteni kell, sőt némely elektronikai eszközöknek is jót tesz, ha adott és stabil hőmérsékletet tudunk biztosítani. Vagy, ha például napi rendszerességgel fogunk egy nagyobb városban különféle csomagokat kézbesíteni, fontos lehet, hogy a furgon jól parkolható is legyen. Ugyanez a munkakör vidéken azonban inkább azt igényli, hogy bírja a kilométereket és az esetlegesen rosszabb terepviszonyokat is.

Sokszor praktikus az is, ha a furgon mindkét oldalt tolóajtós – ilyenkor gyorsabban el lehet végezni a ki- és bepakolást. Személyszállításnál viszont – ha mondjuk reptéri transzferekhez keresünk Budapesten megfelelő furgont – a biztonság és a kényelem a legfőbb szempont.

Miért az IVECO furgon?

Ami miatt végül az IVECO furgon mellett döntöttem az a lehetséges vállalkozásunk. Leköltözvén vidékre ugyanis férjem szeretett volna nem csak járni kelni a világban kényelmesen egy furgonnal, hanem alkalmasint árut is szállítani. Úgyhogy vettünk egy nagy levegőt, és a drágább, de cserébe hűtős furgonra vetettünk szemet.

Ezen belül az IVECO furgon mellett a márka kiépítettsége miatt döntöttünk. Egy felől az IVECO-t nem kell itthon senkinek bemutatni, másfelől van kellő szerviz lefedettség az országban, hogy ne aggódjak az esetleges alkatrészcserék, vagy javítások miatt a jövőben. A furgon tehát félig befektetés, félig életérzés okán került hozzánk. Persze azonnal le is festettük az oldalát, nekem van pár festő ismerősöm, megkértem őket, hogy alkossanak valami vidámat és kedveset, amit meg is jegyeznek az emberek.

furgon_pic2

Mitől kompakt egy furgon?

A furgon a kis méretei ellenére viszonylag terjedelmes holmikat lehet elhelyezni a raktérben, a tárgyak lerögzítését lehorgonyzó fülek segítik. A raktérpadló strapabíró, erős anyagból készült, jól bírja a nehezebb tárgyakat is és könnyedén felnyitható. Alatta a pótkeréken kívül még jól kihasználható rakodórekeszek vannak. A hátsó szélvédő üvegből készült, ami segíti a kilátást a mögöttünk zajló forgalomra.